Dobd el a fűgyűjtőt! Ha rendszeresen nyírunk, nem kell összetakarítanunk a füvet
Aki megpróbálta a frissen levágott füvet komposztálni, tudja, milyen nehéz feladat fűből komposztot varázsolni. Az összegyűjtött fűnyesedék ugyanis a nagy nedvességtartalom miatt összetapad, majd bűzös masszává alakulva - magából bizalomgerjesztőnek nem nevezhető - fekete levet eresztve rothadásnak indul. A megoldás nem lehetetlen, csak gyökeresen más módszert kell alkalmaznunk. A SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület tanácsai.
Előbb azonban érdemes néhány dolgot tisztázni. Remélhetőleg egyre kevesebbünknek jut eszébe a tápanyagban gazdag fűnyesedéket a kukába vagy műanyag zsákba gyömöszölni. A felvilágosult kerttulajdonos ugyanis már betéve tudja, hogy a fűnek is, mint minden élőlénynek, szüksége van tápanyag-utánpótlásra. A műtrágyázás bizony csak sovány táplálékul szolgál a növényzetnek. Ráadásul, mivel az eső könnyen feloldja és a talaj mélyebb rétegeibe száműzi, a növények kevés hasznát látják. Ezzel szemben a természetben, csodálatos átalakulás során keletkező szervesanyagok hosszabb ideig képesek tárolni a nélkülözhetetlen tápanyagokat, ezáltal folyamatos táplálékforrást biztosítanak az éhes fűnek, fának, virágnak. Ezen túlmenően a humusz vagy más néven komposzt számtalan más tápanyagot tartalmaz, amely egészségesebbé, szebbé teheti a belőle lakmározó növényeinket.
Elöregedett a füvem - szoktuk hallani a kókadozó pázsitja fölött gondterhelt arccal sopánkodó házigazdát. Pedig nem erről van szó, hanem inkább arról, hogy a növények vészes szervesanyag hiányban szenvednek. Ha tehát meg akarjuk kímélni magunkat az effajta kudarcoktól, legjobb, ha folyamatosan gondoskodunk a szervesanyag utánpótlásról. Igen ám, de a fű komposztálása, a fentebb leírt okból komoly akadályokba ütközik. Van azonban egy, a megszokottól eltérő, kézenfekvő megoldás: ha rendszeresen vágjuk a fűszőnyeget, nem kell összetakarítanunk a levágott fűszálakat. Néhány napon belül úgyis elfonnyadnak, megszáradnak, majd a fűszálak közé hullva megkezdődik a korhadási, azaz komposztálódási folyamat. Dobd el a fűgyűjtőt - szól komposztálási előadásunk egyik jelmondata, s erre rímel, hogy több fűnyírógép-gyártó már úgynevezett mulcsozó előtéttel kínálja termékét. Ez a vágóeszköz még apróbb darabokra vágja a levágott fűszálakat, ezzel is elősegítve a komposztálódási folyamatot. Ami pedig azt a tévhitet illeti, hogy a levágott fű alatt "befüllednek" a növények; ilyen kis mennyiségű, illetve apró méretre vágott nyesedéknél ez fel sem merülhet. Aki pedig a zaj és energiaszegény módszereket kedveli, és némi egészséges erőfeszítéstől vissza nem rettenve az újra divatba jött kézi fűnyíró-gépeket használja; ugyanerre az eredményre jut.
Ha valaki az elmondottak ellenére mégis a fű komposztálása mellett dönt, a következő szempontokat kell figyelembe vennie. Jó minőségű komposzt keletkezésére csak minél többféle alapanyag felhasználása esetén számíthatunk. A füvet önmagában komposztálni ezért sem túlságosan célravezető dolog. Ráadásul a rothadási folyamatot sem tudjuk így elkerülni. A számunkra kedvező, szagmentes korhadás elérése érdekében mindenképpen fás, száraz anyagokkal kell összekevernünk, például sövénynyesedékkel, szalmával száraz falevéllel vagy faforgáccsal. Az eredmény így valószínűleg kedvezőbb lesz, feltéve, hogy nagy fűmennyiség esetén elegendő segédanyaggal rendelkezünk, illetve nem sajnáljuk a keveréssel járó fáradtságot.
Minap kezembe került néhány régi fotó a szalagavatónkról. Ha nem bíztuk volna idiótákra a szervezést, talán sikerült volna valahogy. Olaj – az osztályfőnök – a nagy esemény előtt boldogan újságolta, hogy egy antik és igazán izgalmas helyet talált a bál színhelyéül. Beszervezte a zenekart. Jutányos áron lefoglalta a fellépőruhákat a nyitótánchoz. Kiválasztotta a megfelelő menüt a vacsorához. Mindezt teljesen egyedül, mert ő egy főnyeremény.
Az első meglepetés akkor ért, mikor elmentünk a ruhákért. Kiderült, hogy Olaj a színház kölcsönzőjéből szerzett jelmezeket. Jelmezeket! Napok óta azzal a szent meggyőződéssel hajtottam álomra fejem, hogy valami menő szalonból származó, hófehér menyasszonyi ruhában pompázok a jeles napon. Ehelyett rég elmúlt színházi évadok hősnőinek rongyaiban virítottam. Volt közöttünk Antigoné, Hófehérke és a gonosz mostoha (gyerekelőadás), pestises fejőnő a Németalföldről, prosti Hasfelmetsző Jack korából és a makrancos hölgy is életre kelt. Olaj mindenkinek büszkén mutogatta kölcsönzött szmokingját. El volt szállva magától, mennyi pénzt megspórolt azzal, hogy nem egy méregdrága szalonban vásárolta. Még kabátot is adtak hozzá. Hosszú, fekete lebernyeg, magas, álló nyakkal. A köpeny kívül fekete, belül vérvörös. A jelmezes azt is elárulta, hogy a Transsylvania című darab előadásán arattak vele átütő sikert 25 éve.
Mint utóbb kiderült, Olaj egy tizedrangú, külvárosi művelődési házat bérelt ki a bál színhelyéül. Már a környék is lenyűgöző volt. Mocskos és kihalt utcák. Néhány putri. A közelben a 4-es főút és egy kamionparkoló. Az épület előtt olajtócsák, szétdobált csikkek, alig használt óvszerek és gyanús foltok a ház tövében. A környéken mindenfelé omladozó vakolat. Néhány darab kutyaszar és szétdobált szemét emelte tovább az ingatlan értékét. Ennek ellenére a ház jól meg volt világítva, bár szerintem a piros lámpák nem szolgáltattak túl nagy fényt. Úgyhogy a helyet csak igazán jóindulattal lehetett színvonalon alulinak nevezni.
Olaj előkerítette a művház vezetőjét, egy nagy mellű, kerekded asszonyságot, fényes, zsíros arcbőrrel, kevés foggal, kevés ruhában. Úgy értem, a nő volt kevés ruhában. Olaj rendesen fel volt öltözve. Drakula gróf jelmezét viselte. Szeretett osztályfőnökünk meginterjúvolta, hol öltözhetnénk át a tánchoz. A nőci egy eldugott, szűk lépcsőn vezetett fel bennünket az emeletre. Azt mondta, nyugodtan szólítsuk Madame-nak és hogy az érettségi után tárt karokkal vár bennünket, ha munkára lesz szükségünk. Az emeleten függönnyel elhatárolt kis szobácskák egész sora fogadott. A világítással volt egy kis gond, de Madame néhány színes gyertyával orvosolta a problémát. A berendezés meglehetősen szerény volt. Helyiségenként egy ágy, a földön koszlott pokróc, vízzel teli lavór valami hokedli szerűségen. Kicsit aggódtam, mert táncpartnerem, a Zsiráf, 15 perccel a buli előtt még nem volt sehol. Vagyis valahol biztosan volt, de nem ott. Aztán a megnyitó előtt 5 perccel jött egy telefonhívás, hogy Zsiráfomat leterítette egy hányással és fosással járó kegyetlen vírus, úgyhogy ne várjam.
Amíg öltöztünk, Olaj elrendezte a terepet a táncolók számára. Az étkezőasztalokat a fal mellett helyezték el, körben összetolva és dekorációként néhány csikkekkel teletömött hamutartó állvány is előkerült. Közben befutott az igazgatóhelyettes is, aki gyorsan megnyitotta az estet, feltűzte a szalagokat és már ment is tovább. (Az igazgatónőnek is sürgős, halaszthatatlan dolga akadt). Majd a cicababa Mónika következett, az osztály jó nője és a többi színházi mellékszereplő, akik ellejtették a nyitótáncot. Mónika tipikus bombanő volt, jó alakkal, hosszú, szőke hajjal, fehér fogakkal, meg ártatlan, világoskék babaszemekkel, agy nélkül. Ajtaja előtt hosszú sorokban kígyóztak a férfiak. Amúgy meg egy alattomos, undok dög volt, aki népszerű, de szerénynek mutatja magát. Szóval az a fajta nő, aki mindig is szerettem volna lenni. Ezért is utáltam annyira. Reméltem, kitöri a lábát, vagy legalábbis hasra esik benne, de nem történt semmi különös. Még a plafon sem szakadt rá, pedig azt kívántam. Alig tudtam visszatartani könnyeimet.
Gyorsan kiszaladtam a teraszra, hogy szívjak egy kis friss levegőt. Reméltem, az éjszaka csöndje megnyugtat. Lábammal nagyjából szétrugdostam a cigarettacsikkeket, ételmaradékot és a madárszart. A korlátra támaszkodva elmélkedtem sanyarú életemen. Próbáltam fogni az univerzum éltető energiáját. Nyugalmat meríteni a vizelet- és emberi ürülék szagával keveredett friss levegőből. Megteremteni lelkem tökéletes nyugalmát, az ellazult tudatállapotot, amellyel – ha sikerül magas szintre fejlesztenem – eljuthatok a Nirvánába. (Nem az együttes!)
Egy idő után tömeg kezdett gyülekezni az erkély alatt, akik a terasz felé mutogattak. Nagyon örvendetes, hogy országunk állampolgárai tisztában vannak alkotmányos jogaikkal. Fenti esetben például erősen ittas, nagydarab, bőrdzsekis motorosok és tömeggyilkos kinézetű férfiak kívántak élni ezen jogukkal. Pont az épület előtt verbuválódtak össze. Egyre sűrűbben mutogattak félreérhetetlen, obszcén jelzéseket (a non-verbális kommunikációban nagyon otthon voltak), aztán szexista disznók által használatos kifejezéseket kezdtek ordítozni, ami azt jelzi, hogy a verbális kommunikáció sem okozott nehézséget számukra. Az elhangzott mondatok nagy része az orális szexszel volt kapcsolatos. Aztán amikor megpróbáltak eltalálni egy sörösüveggel, méltóságteljesen visszasétáltam a buliba.
Szerencsére Mónika addigra befejezte magánszámát, a pincérek a vacsorához terítettek. Előkerült néhány foltos abrosz, vízköves pohár, kopott evőeszköz és menzáról elcsent tányér. A moslék pompás volt. A menüt a Vak egér nevű tizedosztályú étterem szolgáltatta. Ez az a hely, ahol valószínűleg a szakács vak, aki ráadásul nem rendelkezik ízlelőbimbókkal. Sem ízléssel. És a gasztronómiáról sincs fogalma. Bár azt gyanítom, inkább a közeli sertéstelepről szerezték a vacsoránkat diszkont áron. Onnan is azt a maradékot, amelyet már a disznóknak sem volt gusztusuk elfogyasztani. Az előétel újházi tyúkhúslevesnek gúnyolt lötty volt. A főétel félig nyers, félig szénné égett rántott hús, párolatlan rizzsel. A salátát fejenként 1 darab büdös almapaprika képezte. Ezek után már azon sem csodálkozom, hogy elmaradt a desszert. Biztosan elmászott valamerre. Az asztalokat a fal mellett helyezték el úgy, hogy az egész kör egyetlen helyen volt megszakítva. Mellettem. Így az összes meghívott vendég itt tülekedett és a könyökömet lökdöste, amíg szerény vacsorámat próbáltam elfogyasztani. Aztán egy pillanatra félre néztem, és a pincér rögtön elvitte a tányéromat. Félpercenkét voltam kénytelen felugrani és beljebb húzódni, hogy a tömeg elférjen a székem és fal között. Egy idő után meguntam és felkerestem a mellékhelységet sminkem felújítása céljából.
A mosdó még a tábori vécék színvonalát is alulmúlta. Toronymagasan. És nem csak az volt a baj vele, hogy nem volt tükör, mert ülőke és ajtó sem volt. És lehúzó sem, de ez nem okozott problémát, mert víz sem volt. És az egész vécében átütő bűz terjengett, amit most nem részleteznék.
Egy 70 év körüli tatákból álló jazz-banda húzta a talpalávalót, már amennyire rozzant ízületeik és csontjaik engedték nekik. Egyikük folyton elaludt a szintetizátor mellett, de ez is csak azért tűnt fel, mert belehorkolt a mikrofonba. Néha ezt meghallották a többiek is, ilyenkor valahogy felébresztették, de hamar kimerült szegény. Aztán, mikor az énekes elhagyta a műfogsorát, berekesztették a bulit és hazatértek pihenni.
Aztán a felhergelt tömeg éjfél után betörte az ajtót és elözönlötte a helyiséget. Valahonnan előkerült egy zenegép is. Folyt a sör és egyéb italok. A lerészegedett tömeg táncot és nőket követelt. A Madame adományokat gyűjtött afrikai árvák javára vagy más egyéb civilszervezetnek. Szép gesztus, végtére is egy művelődési házról van szó. A helységben dorbézoló férfiak meg lelkesen fizettek. A szalagavatóra meghívott vendégek nagy része eddigre már titokban hazaszállingózott. Kiszi barátnőm nagyon jó nőnek érezte magát. Boldogan újságolta, hogy többen is járni akartak vele. Visszakérdeztem, hogy biztosan ezt a kifejezést használták-e, de direkt nem válaszolt. Abban a tévhitben élt, hogy kisugárzásával, intellektusával és mérhetetlen szépségével varázsolta el a vendégeket. Néhányszor még megkértem, hogy húzzunk el. Aztán mikor felugrott az asztalra és vad kánkánba kezdett, taxit kerítettem és hazamentem. Ez volt hát a szalagavatóm rövid története.
Miért vannak több méter mélyen a régészeti leletek?
Az egykori települések, erődítmények vagy szenthelyek leginkább annak „köszönhetik” pusztulásukat, hogy a hely elvesztette gazdasági, kereskedelemi vagy szakrális szempontból való fontosságát és elnéptelenedett. Ugyanakkor gyakran tűzvész, földrengés vagy ellenség pusztítása révén is rommá válhatott, esetleg a kedvezőtlenné váló környezeti viszonyok miatt elvándorolt a lakosság.
A romokat egyrészt az „idő foga” örli, mely jórészt a szél és a csapadék, megfelelő éghajlati adottságú területeken a fagyás-olvadás pusztító munkáját jelenti. Az elpusztult vagy elpusztított települések helyén az utókor gyakran újat létesített, ezek egymásra rakódását a régészek különböző rétegekben tárják fel, bár ezek határvonala nem mindig egyértelmű.
Trója feltárásakor például kilenc réteget különítettek el. A legidősebb település i.e. 3000 körül keletkezhetett. A kutatók szerint a második réteget - amely valószínűleg a homéroszi Trója városa volt - tűzvész nyomai zárják, vagyis valószínű, hogy a települést tűzvész pusztította el; a VI. réteget „képviselő” települést pedig földrengés döntötte romokba. Trója a IV. századig szinte folyamatosan újjáépült – így alakítva ki a kilenc réteget - de Konstantinápoly alapításával elvesztette kereskedelmi jelentőségét és elnéptelenedett. Helyén a 19. századi Trója-kutató, H. Schliemann egy közel 32 méter magas dombot talált, itt kezdte meg az ásatásokat, mint kiderült sikerrel.
Egy-egy elpusztult település, épületegyüttes romjain a szél, a felszínen lefolyó csapadék vagy a folyóvíz hordalékszállító munkája révén évszázadok-évezredek alatt tetemes mennyiségű üledék halmozódhat fel.
A megfelelő klímaviszonyok mellett az üledéken megindulhat a talajképződés, megjelenhetnek a pionír növénytársulások is. Így az utókor számára rejtve maradnak a föld kincsei, nem csoda hát, hogy igen sok régészeti leletre csak véletlenül bukkan(t)ak rá a kutatók. A talajképződési folyamat megszakadhat, ha időközben újabb település létesül a régi helyén.
Az ásatásokon feltárt rétegek talajfosszíliái, állati és ritkább esetben növényi maradványai nemcsak különböző kultúrák, de az adott kor klimatikus viszonyainak nyomait is őrzik.
Nagyharang: 339 kg tömegű, 85 cm az alsó átmérője. Felirata: "A KIS VÁTZI REFORMATA SZENT EKKLESIA TULAJDON MAGA KÖLTSÉGÉNN ÚJRA ÖNTETETT 1813. ESZTENDŐBEN." Fent az öntő neve: "FUDIT HENRICUS EBERHARD PESTINI 1813" - vagyis "Öntötte Eberhard Henrik Pesten 1813-ban"
Középharang: 196 kg, 65 cm átmérőjű. Felirata egyik oldalán: "Isten dicsőségére öntette a váci ref. anyaszentegyház a második világháborúba elvitt harang helyébe a hívek áldozatkészségéből az Úrnak 1946. évében." A másik oldalán: búzakalász-koszorúba foglalt kehely, melyet felirat ölel körül: "Dicsőség a magasságos Menyekben az Istennek és e földön békesség és az emberekhez jóakarat".
Kisharang: 95 kg, átmérője 51 cm. Felirata az egyik oldalon közel megegyezik a középső haranggéval, vele azonos származású. A harangpalást másik oldalán kehely látható, alatta: "Öntötte 1947-ben Budapesten Szlezák László aranykoszorús harangöntő mester". A harang alsó pártázatán olvasható: "Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Róm. 8. 31."
Régebbi harangjai:
Első harangjukat 1787-ben Johannes Brunner öntötte Budán, 132 font (66 kg) tömegű volt. Megöntése után 1 évvel a vármegye rövid időre ismét betiltotta a harangozást. 1807-ben két újabb harangot öntettek. A kisebbiket Arany József öntette, 1848-ban a haza védelmére önként felajánlották A nagyobbik 1159 forintba került, a jelenlegi nagyharanggal azonos súlyú volt. Öntése után 4 évvel három helyen is megrepedt, helyébe újat öntöttek, mely jelenleg is a toronyban van.
A két háború közötti időszak polgári irodalmának legnépszerűbb szerzője ebben a regényében az első világháborút és a hadifogolyéletet festi széles, olvasmányos tablóban. Az utolsó békeév zsúrozó-bálozó világában "végzetszerűen" egymáshoz sodródó két fiatal ember, Takács Péter és Almády Miett boldogtalanságáról szól a történet. Pár hónapos boldog házasság után kitör a háború, Péter a frontra kerül, majd fogságba esik, és Miett hét évre egyedül marad. Ő is fogoly lesz...
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
