egyperces...

Békefa

A község szélén, az erdőt átvágó országúton jókora tábla mellett robogok el, de menet közben nem bírom kibetűzni. Lelkifurdalásom támad, hogy valami nevezetességet mulasztottam el, Árpád-kori templomromot, tölgyet, amelyet Rákóczi vagy Petőfi ültetett, gyógyvizű forrást, cseppkőbarlangot... Vagy ötven lépéssel odább lefékezek, rükvercbe kapcsolok, s visszatolatok a táblához. Egy fa törzsére van erősítve, cserfa, ha jól nézem, ugyanolyan, mint a többi, se nagyobb, se kisebb, az egész erdő csupa cser. Ám ez mégis másféle fa, legalábbis a tábla tanúsága szerint:

BÉKEFA

Megjelölte a községi tanács ekkor és ekkor... Szemlélem egy darabig, még körül is járom, megkopogtatom, hogy mitől békefa, és miért éppen ez a békefa, de hiába, nincs rajta semmi különös, éppolyan, mint a többi sok ezer fa, a lombja kissé már sárgul, nem sudárabb, nem is göcsörtösebb, közönséges cserfa. És lám, ez mégis jelesebb amazoknál, békefa, ország-világ megcsudálhatja...

Irigylem azokat, akik megjelölték. Nyugodtan alhatnak, tiszta lelkiismerettel, ők már megtették a világ békéjéért, amit tehetnek. Mit nekik nukleáris robbantások meg nemzetközi konfliktusok, fenyegetések, nem az ő gondjuk, ki van pipálva: ott a békefa... Lesz majd riadalom, képzelem, az imperialisták, háborús uszítók, fegyvergyárosok között, ha tudomást szereznek róla: most aztán mihez kezdjenek? (Karinthy)