egyperces…

Kutyafáját

Volt egy kutyám. Hogy milyen fajta? Tudja fene. Szerelemgyerek. Azok a legszebbek. Lehetett talán benne egy csipetnyi német juhász, egy csipetnyi coloradói medveölő, na meg egy marék nyuszi.

A leggyávábból. 
Bár mostanában már sokkal bátrabb. Csak ott kell lennem vele. Kettőnknek elég a fele félelem. 
Nem baj, nem házőrző. Inkább csak belső munkatárs.
Sokat csavarogtunk. Helyes, szelíd ábrázatába mindenki belehabarodott. Szeretett villamosozni és buszozni. Csináltam neki bérletet. Lefényképeztem a pofáját, és lefényképeztem egy bérletszelvényt. Ott volt a nyakában.
Havonta rendesen cseréltem a szelvényfotókat. Kérje el az ellenőr tőle, ha annyira kell neki.
Történt egyszer, hogy a Mammut Üzletközpont előtt ácsorogtunk a kutyával. Erről a Mammutról annyit kell tudni, hogy a Rózsadomb legdivatosabb shoppingolóhelye. Számtalan semmittevésben megfáradt sznob múlatja itt az időt. Megy a rongyrázás.
Szóval, ácsorgunk a ház előtt. Kutyus a lábam mellett intelligensen nézelődik.
Házaspár közelít balról. Gazdagságillat terjeng. Néhány kilónyi arany igazságosan elosztva rajtuk. Nevezzük őket, mondjuk, Taplóéknak.
Asszony lehajol a kutyámhoz.
–Kutyuli-mutyuli, utyuli-putyuli –szólítja meg az állatot.
– Vau – mondja az eb, és megcsóválja a farkát. Kis kurva, imád szerepelni. Egyébként férfikutya.
– Hogy hívják a kutyust? – fordul hozzám Taplóné.
Most mondjam azt, hogy Szuszi? Ugyan már, ez túl egyszerű lenne.
– Alekszander Szuszkovics – kapom a légből nekik.
Az asszony kérdőn pillant Tapló úrra, ugye pont ilyen hiányzik nekik otthonról? Egy nemesi származású kutya.
Taplóanya tovább ostromol. 
– Milyen típusú az Alekszander?
– Bajkáli mólóőr – kamuzom szemrebbenés nélkül.
Kicsit hümmög, aztán mint jól értesült mondja:
– Igen, halottunk már róla – és mindketten bólogatnak. –Ritka fajta.
– Az – mondom –, kettő van belőlük az országban.
– És tud úszni?
– Mint a pinty, ez a szakmája. Mólóőr.
– Megvennénk a kutyáját – jelenti ki magabiztosan.
– Őt ugyan nem – mondom.
– Akkor, ha lesz kölyke, abból veszünk.
– Nem könnyű az eset.
– Miért?
– Mert fiúkutya.
– Nekünk minden pénzt megér egy ilyen állat. Nem lehetne azzal a másikkal összehozni?
– Lehetne éppen, de az nagyon messze lakik.
– Milyen messze?
– Tízezer forintnyira.
Szerintük tízezer az nincs messze. Plusz a fedeztetés ötvenezer. Az sincs messze.
Megalkudtunk. Telefonszámot cseréltünk. Látni akarják a nőstényt is.
Rendben van, majd felhozatom tízezerről.
Telefon a havernak.
– Szerezz a jövő hétre egy korcs kutyát, olyant, mint az enyém. Középtermetű farkasféle, és lehetőleg nőstény.
Telefon vissza pár nap múlva. 
– Megvan az állat. Minek kell? – kérdi.
– Majd meglátod. Pornófilmhez.
Készen vannak a díszletek, jöhetnek a nézők.
Jönnek.
Haverom elővezeti a szerzeményt. Jézusom, ez hófehér. 
A vevőknek is feltűnik.
– Hiszen ez fehér! – mondja az asszony.
– Téli bunda – vetem oda.
Megértően bólogatnak, majd egy kis értelemszikra költözik beléjük.
– A magáé miért sárgásfekete?
Jogos a kérdés.
– Mert Alekszander korábban érkezett Uszty-Ilimszkből.
Ez meggyőzte őket.
Megtörtént, aminek meg kellett történnie.
Kutyák pihegnek, vevők fizetnek.
– Mikor jöhetünk a kiskutyáért? – kérdi az aranyember.
– Holnap – csúszik ki a számon, de észbe kapok, és így folytatom –, holnaphoz két hónapra.

(Nem Tom)