egyperces…

Tűzcsap

– Ez pedig itt kék – mondta a piros ruhás férfi.
– Dehogy! Ez zöld – állította a sárga ruhás fiú.
Mindketten úgy meredtek a szóban forgó tűzcsapra, mintha pusztán a tekintetükkel meg tudták volna győzni a másikat.
– Esetleg zöldeskék – alkudozott a piros ruhás.
– Ugyan! – legyintett amaz. – Ha nagyon naiv kedvemben lennék, akkor ráfoghatnám, hogy kékeszöld. Na de kék?
Vad szócsatába kezdtek. Minden létező izmukkal azon voltak, hogy bebizonyítsák a másiknak: tévednek. Az egyik leguggolt a tűzcsap mellé, átölelte. A másik hol a vita tárgyára, hol a piros ruhásra mutogatott. A vita hamar verekedésbe torkollt. A fiú megragadta a piros ruhás fejét, és a tűzcsapba kezdte ütögetni. Ütemesen két lendítés közé elejtett egy-egy szót:
– Ez-pedig-nem-kék-hanem-zöld!
A piros ruhás sem hagyta magát. Miután kiszabadult, megragadta őt, az arcát az aszfalthoz nyomta, majd odakiáltotta neki:
– Innen is zöldnek tűnik?
Amikor már mindketten bővelkedtek a kék-zöld foltokban, magukat használták fel a bizonyításhoz.
– Látod? – tartotta oda az egyik a kezét a kétes színű tárgyhoz. – Kék a foltom, akár csak ez a tűzcsap.
– Bolond! – kacagott fel a másik. – A foltjaid is és a tűzcsap is zöld!
Nem sokkal később arra sétált két öregúr.
– Hát itt meg mi folyik, kérem? – kérdezte az egyik uraság.
A két férfi egy időre szüneteltette a cséplést, és udvariasan elmagyarázták, mi a tényállás. Az egyik öregúr mosolyogva odasúgta a másiknak:
– Hogy ezek milyen ostobák! – kuncogott halkan. – A napnál is világosabb, hogy a tűzcsap fekete.
A másik uraság ezt hallva kikerekedett szemmel meredt a társára.
– Bolondok! – kiáltotta. – Mindenki megőrült? Hát nem látjátok, hogy ez a nyavalyás tűzcsap fehér?
Ez betett a két véresre vert férfinak. Nekiugrottak az uraknak. Kezek, lábak mindenütt, mindenfelől, mindenfelé. Már senki sem tudta, hogy éppen kit üt-vág, egy idő után már azt sem, miért.
A tűzcsap csöndben nézte végig az egészet. „Tehát így vitázik két színtévesztő és két színvak” – gondolta.

(SzI)