MÁRAI Sándor

SAN GENNARO VÉRE

Az emigráció, a fizikai és politikai értelmű hontalanság regénye a mű - Márai közvetett önvallomása. Nápoly és környékének csodálatos mediterrán vidéke a helyszíne. Több ez, mint közeg, háttér: az író a regény első felében - némi epikus szálazással - esszéisztikus panorámában mutatja be a tájat, a várost s vele szimbiózisban élő kisembereket, azt az életformát, amely a római időktől kezdve a szegénység, az életszeretet, a csodavárás, az éltető szenvedélyek dinamikájával jön létre. Kiskereskedők, állástalan iparosok, elszegényedett előkelők, a táj kincseivel házaló gyerekek alakjai villannak fel, ismételt alkalmat adva az írónak a tömör portréalkotásra, a dél-itáliai embertípusok rajzára. A második világháború után, amikor a 40-es évek végén vagyunk, s a nápolyiak, akik életük részeként várják familiáris szentjeiktől, köztük San Gennaro vérének felbuzgásától a csodákat, most is kémlelik, honnan várható a csoda. Szóbeszéd járja egy különös idegenről is, aki szent ember hírében áll. Ez a férfi, aki rejtélyes módon meghal, egy kelet- európai országból való menekült, a szellem embereként a kommunizmus ellen tiltakozva hagyta el hazáját. A rendőrségi nyomozó, a franciskánus barát és egyedül maradt asszonya monológszerűen mondja el, ki is volt ez az ember. E tanúkon keresztül Márai emigráció- választásának ideológiáját, a diktatórikus rendszerek kritikáját, szellemi arisztokratizmusának elveit mondja el. A regény nem tartozik az életmű jelentős alkotásai közé: problematikája történeti, szerkezete is megoldatlan. Az író hívei sok finom gondolatot, meglátást lelhetnek benne, s akik nápolyi utazásra készülnek, szellemi kalauzként olvashatják tájról emberről írott sorait.  (Legeza)