egyperces…

Kísértés

A város közepén álló aprócska, kopár dombot kegyetlenül tűzi a júliusi Nap. Két vénségesen vén, ágatörött gesztenyefa próbál enyhet adni embernek, állatnak, fűnek, de nem sok sikerrel. A múltkori vihar ugyancsak csúffá tette mindkettőjüket, egyiknek törzsébe mart a villám, kész szerencse, hogy az idejében jött eső eloltotta a tüzet. A másiknak a baloldali főága törött derékba, azóta csak lóg hasznavehetetlen, még a mókusok is elkerülik, több eszük van annál, hogy ilyen veszedelmes helyre menjenek.
A városháza tornyán az óra már elütötte a delet, a hőség megrekedt az aszfaltos utakon, a csupaüveg házak között. A nagyobbik fa tövében kopott munkaruhás férfi falatozik komótosan a térdére fektetett műanyag dobozból. Tépett, őszes bajuszán csomóba gyűlnek a morzsák, balkezével időnként megmasszírozza fájó lábszárát. A fűkasza ott hever mellette a földön, enyhe benzinszaga elvegyül a szalonna füstös aromájával, meg az ásványvizes üvegből kortyolgatott híg fröccs savanykás illatával.
Hátát nekitámasztja a fa törzsének, időnként fölpislog a lombok között átdöfködő napsugarakra, szemlátomást nem sok kedve van feltápászkodni és folytatni a munkát.
Öt-hat év körüli rózsaszín ruhás kislány közeledik a domb másik oldalán. Szemét a földre szegezi, időnként meg-megáll, lehajol, bekukucskál egy bokor alá, aztán továbbindul. A férfi nézi szótlanul a gyermeket ahogy egyre közelebb ér, míg végül már ott áll előtte. Egy darabig méregeti a falatozó férfit, megszólítsa-e, aztán úgy dönt, semmi félelmetes nincs az öregemberben, ahogy ott ül a földön, bajuszán a morzsadarabkákkal.
- Báci kérem - alig észrevehetően selypít - nem látott itt a földön egy erszényt?
Az öregnek megrebben kicsit a szeme. Válasz helyett visszakérdez:
- Elvesztetted?
A kislány komolyan bólint.
- Rózsaszín. Piros katicabogár van rajta. Hét pettyel.
- Annyi szokott lenni - helyesel az öreg, de ez csak időhúzás tőle. Agyában szorgalmasan kattognak a kerekek, fontolgatják, mi legyen a nadrágzsebében lapuló kis buksza sorsa. Kétezer forint van benne. Első dolga volt, hogy megszámolja, mikor észrevette a kasza-vágta ösvény melletti fűcsomón. Három üveg bort lehet venni belőle, meg két csomag cigarettát. Vagy elmehet este a cimborájával a kocsmába vacsorázni, egy-két korsó sör is belefér. De a kínaiban akár egy pár cipőt is adnak érte. A kislány, mintha megérezné, mi megy végbe a férfiben, biztatóan rámosolyog.
- Mennyi pénz volt benne? - kérdezi az öreg érdes hangon, de a gyerek megrázza a fejét.
- Nem tudom. A nagymamámtól kaptam a szülinapomra. Azt mondta, ki is bélelte egy kis pénzmaggal. Azt is mondta, hátha kikel és több lesz belőle. Ma van a születésnapom - teszi hozzá reménykedve.
A műanyag flakon nagy csattanással dől el, ahogy az öreg lecsapja mellé az ételesdobozt. A kislány is megriad csöppet, tesz egy fél lépést hátrafelé, de akkor meglátja a férfi tenyerén az erszényt, és leírhatatlan öröm árad szét az arcán.
- Mamának igaza volt - mondja, és csak úgy süt belőle a boldogság, ahogy szembenéz az öregemberrel, és kérdezetlenül folytatja: - Azt mondta, gonosz világ ez, de azért vannak benne becsületes emberek...
A férfi restelkedve kortyol még egyet az üvegből, nézi, ahogy a csöppnyi rózsaszín folt eltűnik a domb aljában.
- Meg se köszönte - dünnyög zsémbesen, és maga se érti, mitől lett mégis olyan jókedve.
(Fortune-Brana)