egyperces…

Csak a szépre emlékezem

Egy amnéziás memoárja.Úgy érzem életem delén eljött az ideje, hogy megírjam memoáromat és továbbadjam tapasztalataimat az utánam következőknek. Az intézetben ehhez minden támogatást megkapok, korlátlan tinta- és papírhasználatra van módom.

Ötvenöt évvel ezelőtt születtem, az anyakönyvi kivonatom szerint Ménfőcsanakon. Noha nem voltam árva, különös módon anyámat és apámat nem ismertem. Ezzel szemben élénken emlékszem földműves nagyszüleimre, akikkel rengeteg időt töltöttem nyaranta, a se vége, se hossza kertjükben virágok, bogarak és gyümölcsök után kajtatva. Ebéd előtt és lefekvéskor imádkoznunk kellett Lajoskával.

Három testvérem közül csak az ő nevét tudom felidézni. Jószívű gyerek volt, mostanában is rendszeresen jön hozzám látogatóba. Néha hoz is magával ezt-azt.

Minden bizonnyal jártam iskolába, mert rémlik, hogy úgy 12 éves korom körül kaptam egy dícséretet egy szarkáról készült rajzomért. Egy fa tetején ült, szájában csillogó aranygyűrűvel.. Az is lehet, hogy megvan még valahol.

Egyszer, ez nagyon jó, már nagyobb koromban, a Balatonnál fogtam egy halat. Nagyon vergődött a kezemben, ezért visszadobtam. Este a parton láttam egy hullócsillagot, mellettem ült egy lány. A nevét már elfelejtettem.

A dokumentumaim tanúsága szerint fiatalon nősültem. Lehet, hogy azt a tóparti lányt vettem el? Jolánnak hívták volna?

Időközben dolgoztam is valahol, mert az biztos, hogy egy év végi ünnepségen prémiumot kaptam a sok túlóra miatt. Banánt vettem rajta Karácsonyra. Hosszú volt a sor, de megérte a várakozást.

Mióta az intézetbe kerültem, a memoáromon munkálkodom. Javítgatom, újraírom. Lajoska szerint ez így már rendben van.

(FM)